Keserű kávé és édes csókok

Fandom: Welcome to Night Vale

Páros: Carlos/Cecil

Korhatár: nincs

Terjedelem: 949 szó

Történet:  Egy """"normális"""" nap Night Vale-ben, Carlos a reggeli kávéjuk után munkába kíséri Cecilt.

Megjegyzés: A novella úgy született, hogy nagyjából a 21. fejezetig olvastam.

A nap még szinte fel sem kelt, de már rekkentő hőséget sugárzott. Isten hozott Night Vale-ben!

Carlos bakancsa alatt porzott a járda, ahogy egyenesen a Moonlite All-Nite Dinner felé ballagott, hogy szerezhessen valahol egy kávét, na meg persze, hogy találkozzon Cecillel. Az utca eléggé kihalt volt, persze, ki az, aki korán reggel, hajnalok hajnalán az utcán lenne? Carlos, habár több hónapja itt élt, még mindig érdeklődve figyelte a tájat, mondjuk mert az sokszor megváltozott a hónapok során. Tekintete átsiklott a… valami felett, amiről nem beszélünk, és amire nem gondolunk, mert az súlyos büntetést vonna maga után. Elsétált az idős hölgy, Josie háza mellett, ami enyhén derengett, talán az angyalok mennyire fénye miatt, majd szeme előtt feltűnt a menta színű neon felirat. Nem gyorsított a léptein, pedig olyan érzés kúszott végig rajta, mintha követnék… nem, ez nem volt újdonság, minden nap ez érzi, amióta csak betette ide a lábát.

A Moonlite All-Nite ajtaja nyikorogva nyílik és csukódott, jelezve annak a két embernek, aki bent ül, hogy új vendég érkezett. Carlos leült az egyik bokszba, majd a kezét kicsit magasabbra emelve jelzett a pincérnőnek. A vöröshajú harmincas lány, aki kilépett a konyhából bólintott, majd kijött a pult mögül. Első alkalommal Carlos azt hitte, hogy fejben mindent megjegyeznek, ezért nincsen náluk ceruza és papír, később pedig felvilágosították, hogy ez itt meg van tiltva.

 – Két kávét szeretnék – mondta a nőnek, aki ismét csak biccentett, majd eltűnt a konyhában. A hátsó helyiségből furcsa zajok szűrődtek ki, de ezzel senki nem foglalkozott. Nem azért, mert meg volt tiltva, hanem már senkinek sem volt újdonság.

Az ajtó ismét nyikorogva kinyílt, ezúttal Cecil lépett be rajta. Körül sem nézett, tudta, hogy Carlos hol ül és azonnal felé kezdett rohanni. Levetődött mellé a bőr(izére), konkrétan leteperve a várakozó tudóst. Carlos csak nevetett barátja mozdulatsorozatán.

A pincérnő percekkel később újra feltűnt, két forró kávéspohárral a kezében. Mind a kettőt letette, megvárta, míg az egyik férfi a kezébe ad pár bankjegyet, majd ismét eltűnt az ajtó mögött. Carlos a cukortartó felé nyúlt, hogy valamivel megédesítse a kávéját, de elég hamar eszébe jutott, hogy legutóbb, hogy járt. Lényegében, a kávéja átváltozott valami zselévé, ami kimászott a poharából. Hiába akarta megvizsgálni azt Carlos, mire kerített neki egy tartályt, addigra a kávé-lény eltűnt. Szóval inkább visszatette a cukortartót, és keserűen kezdte el kortyolgatni a kávéját.

Cecillel az oldalán, kéz a kézben sétáltak a rádióállomás felé, hogy Cecil kezdhesse a reggeli műsorát. Így fél óra elteltével, talán már többen voltak az utcán. Többen köszöntek a párosnak, hisz Cecilt sokan ismerik, mint Night Vale rádiós hírolvasója, és Carlos neve olyan sokszor hangzott már el az adások folyamán, hogy külön műsort is vezethetne már róla Cecil. Nem, ne adjunk neki ötleteket.

Carlosnak megvoltak az eszement ötletei, a lehetetlen felfedezéseivel, de pont így illett Night Vale városkájába. Igen, mivel itt semmi sem volt normális. Vagy talán ez a normális és minden más nem. Nézőpont kérdése. A város talán legnormálisabb embere… lakója Cecil volt. [Sietősen hadarva, amolyan fangörl stílusban] Igaz, hogy bizarr tetkók futnak szerte-széjjel a testén, melyek néha mozognak és sötétben néha világítanak, és Cecilnek van egy harmadik szeme, amivel bármit lát, még ha ő maga nincs is ott, és ez néha nagyon krípi, de mindenki így szereti őt, és az érzelmei jobban hasonlítanak egy tizennégyéves tinilányéra, aki éppen megkapta az új sztár-bulvárlapot, amibe mellékeltek néhány cinnamonroll félmeztelen posztert, valami újdonsült filmsztárról, de mint említettem, így szeretjük, mert ő Cecil Gershwin Palmer.

Szóval Cecil és Carlos kéz a kézben sétálgattak a rádióállomás felé. A torony tetején piros fény villogott, mint mindig. Meglepően, az épületben hűvösebb volt, mint kint… mármint, kint volt vagy hetven fok, hisz Night Vale a sivatag közepén van, hol máshol? Nem nagy ördöngösség, hogy az épületben csak harmincöt fok legyen.

Kidobták a kávéspoharaikat a kukába, majd elindultak tovább, Cecil kis birodalma felé, a stúdiójába. Kosnyek, a macska boldogan nyávogva jelezte, hogy örül, hogy valaki végre bedugta a képét, mivel éhes, persze ebből Cecil és Carlos semmit sem értett meg, csak végigsimítottak a bundáján és mentek is tovább. A fekete ajtó –  ami általában Cecilt rejtegeti – fölötti on air felirat még nem izzott fel. Cecil panaszosan fordult Carlos felé, majd átkarolta a nyakát. Ha van valami, amit a rádiózásnál is jobban szeret, az Carlos… mármint, Carlosnak nincsenek barátai, de tökéletes tökéletes tökéletes haja van. Ki ne szeretné Carlost? Még az áruló Tally is szereti. Szerintem.

– Mihez kezdene Night Vale nélküled? – kérdi Carlos, ahogy kezét Cecil csípőjére csúsztatja.

– Valószínűleg a bowlingpálya alatti civilizáció a felszínre törne, egy hatalmas inváziót indítva a föld és az angyalok ellen, a kámzsás alakok elkezdenének embereket enni, a piramis sok-sok kispiramist dobálna ki magából, Dessert Bluffs végre nem lenne egy semmirekellő kis város, és valószínűleg eljönne a világvége, a nagy APOKALIPSZIS, lenne egy nagy BUMM és minden megszűnne létezni. – Cecil úgy hadarta a szavakat, mintha valaki sürgetné. Carlosnak az arcára fagyott a mosoly, mivel nem tudta, hogy Cecil mind ez komolyan mondja, vagy csak viccel.

– Rend~ben. – Van az a lassú bólogatás, amikor inkább nem mondasz semmit, csak bólogatsz és elvonulsz a helyiségből, mit sem törődve az elmúlt percekben. Ja, Carlos is éppen ezen tanakszik.

– Vicceltem… talán. Még nem hagytam ki egy adást sem. – Cecil édes csókot lehel Carlos homlokára, majd egyet az ajkára is, majd mielőtt ismét ismét hagyná magát elcsábítani, elszakítja magát Carlos tökéletes ajkaitól.

– Próbálj meg nem Carlos-showt tartani! – búcsúzott tőle Carlos, egy párat integetve. Cecil felnevetett, a keze megállt egy pillanatra a kilincsen, mielőtt belépett volna a szobájába.

– Próbálj meg nem SMS-eket küldeni, meg hangüziket, amíg dolgozom, mert fel fog menni a pulzusom ezerre! – Cecil csókot dobott Carlos felé, majd bement a stúdióba, elfoglalta a székét, és bekapcsolta a berendezését. A műszerek elkezdtek búgni, és a stúdió életre kelt, Cecil hangját szerte sugározva Night Vale-ben.

– Isten hozott Night Vale-ben.